How to Cite
Abstract
A székelyföldi magyarság sajátos helyzetéből fakadóan – az andersoni elméletet segítségül hívva – „elképzelhető közösségként” reprezentálható, amely az anyaországtól elszakítva, kényszerközösségként funkcionál, vállalt és közös tapasztalatai vannak a kisebbségi létről, és határozott elképzelése a kisebbségi nemzetépítésről (Bárdi & Szarka, 2007). A közösség körében azonban nem egy végbement és lezárt folyamatként értelmezhető a kisebbségi nemzetként való önmeghatározás, ugyanakkor sajátos helyzetükből fakadóan folyamatosan keresik – és találják meg – az elkülönülésre, az önmaguk azonosítására alkalmas jegyeket.
A tanulmány témája a székelyföldi, magyar nemzetiségű 18–35 év közötti közösség nemzeti identitásának vizsgálata; empirikus terepe a mai megyehatárok mentén értelmezett Hargita, Kovászna és Maros megye magyar anyanyelvű lakossága.